Nyugalmat érzek. Nagyon lassan döcögnek az utolsó napok, de már csak egyszer kell bejönnöm és tényleg vége. Amióta felmondtam, lélekben folyamatosan ünneplek. Már az eső sem érdekel. Tegnap meditáltunk és úsztunk egyet és élveztem az átmeneti gyönyörű tavaszt. Beszélgettünk intelligenciáról és Ektal szerint nem az a legfontosabb, hogy mennyire intelligens valaki, hanem az, hogy mennyire él tudatosan és mennyire jószívű. Én ezt mindig sejtettem, csak nem tudtam megfogalmazni. És ha az ember egyszer elkezd a tudatosságra törekedni, onnan állítólag nincs visszaút. Mindig ott lenni az adott pillanatban, saját magunkra koncentrálni és nem külső körülményeket okolni, felelősen élni, arra törekedni, hogy egyre több örömben legyen részünk, egyre többet nevessünk. Azt olvastam, hogy ha feltételezzük, hogy több életünk van, akkor fejezhetjük csak be földi pályafutásunkat, ha elérjük a megvilágosodást. Nagyon izgalmas folyamat ez és az a jó, hogy mindig van hová továbbfejlődni. Azt érzem, hogy jó úton haladok, szép időszak vár rám sok küzdelem után. És azt is érzem, hogy mindannyiunk egyfajta saját álomban él és nem lát sokmindent, hagyja, hogy sokfelől manipulálják. Mindig azt éreztem, hogy az a legnagyobb boldogság, ha az ember látja a valóságot, megtapasztal mindent úgy ahogy van, de saját kis illúzióink és a ránk rakódott rétegek miatt nagyon nehéz tisztán látni. Például a fákat, ahogyan csak nyugisan állnak és semmi miatt nem aggódnak. Ahogy kedélyesen együtt léteznek az erdőben. Pascal szerint a szeretet gyógyír mindenre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése