... bennem a szomorúság. Érzem, hogy lezárult egy időszak és még nem tudom hogyan tovább. Nincs már kedvem egyedül számlát fizetni, mosogatni, a csendre ébredni és arra lefeküdni minden este, mindig csinosnak lenni, dolgozni mint egy kisangyal, lámpabúrát venni, erősnek lenni... már túl régóta élem ezt az egyszemélyes életet. Lezárult a komolytalan afférok időszaka, múlt pénteken egy újabb nős, gyermekes és nagyon sármos francia pasinak nemet mondtam, majd diadalittasan és büszkén szálltam be a taxiba. Pedig nagyon meggyőző dumát nyomott a szemeimben kavargó diszkrét és mégis magnetikus rejtélyről és az irántam érzett vonzalmáról. Másnál majd célba ér.
Amit várok: megyek Portóba pár napra mielőtt jön a família és jövő héten egy 100 fős holland esküvőre is. A főnököm ma azt mondta, hogy büszke rám. A baj csak az, hogy még mindig a munkába fektetem a legtöbb energiámat, ahelyett, hogy mondjuk minden nap férfiakkal ismerkednék. Az olasz kolléganőm egy ajándék, a héten eszembe jutott néhány nagyon egyéni megnyilvánulása a zuhany alatt és 5 percig vihogtam. Kicsit megijedtem... mert nevetni is mással a legjobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése