Olvasónapló

Nem éreztem késztetést az utóbbi időben, hogy írjak. Azért, mert néhány mostani nagyon privát történést nem akarok itt megosztani, ill. az írás terápiájára nincsen most szükségem. 

A tréning életreszóló tapasztalat volt: üvöltöztem, sírtam, megtaláltam a valahol útközben elveszített kis Sárikát, tanultam arról, hogyan legyek autentikus, mit tehetek azért, hogy integrált legyen a személyiségem, hogyan tudatosítsam a figyelemfelkeltésre használt berögzött viselkedéseimet és hogyan fogalmazzam meg a jövőbeli céljaimat, elhatározásaimat. Öleltem másokat és néztem hosszan a szemükbe. 50 emberrel voltam együtt és kivétel nélkül mindenkit bírtam, senkivel szemben nem volt negatív érzésem. Más módon kapcsolódtam az emberekhez és meglepődtem saját magamon, hogy "szociálisnak" hitt természetem ellenére mennyire bemerevedett a másokkal való érintkezésem. Küldetésem mostantól, hogy minél jobban kifejezzem azt aki vagyok, mindenhol, minden körülmény között.  Azt az újfajta gondolatot hallottam, hogy valójában nincsenek is saját gondolataim és érzéseim, mind csak rámragadt eddigi életem során, de ezek nem a sajátjaim. A tudatalatti egy óriási memóriatároló, mert kivétel nélkül mindent megjegyez és az életünk eseményeire adott reakcióinkat innen rántjuk elő automatikusan. Erre is figyelek mostantól és tudatosabban reagálok, válaszolok. Szerencsére Pascallal  2 hetente coachingolunk, nincs megállás!

Az egyik feladatom pl. minden nap feltenni magamnak a következő kérdést: "Hogyan tegyem meg az első lépést, hogy megtaláljam azt az állást ill. azt a párkapcsolatot, amit igazán szeretnék?"

Betartom a szavam. Kifejezem magam. Nem rejtőzök. Kapcsolódom másokhoz. Stb. A héten kitapétázom a lakást a tréningen tanult legfontosabb, mindennapokban használt módszerekkel, technikákkal, gondolatokkal.

Itt hatalmas hó esett és még most is esik, úgy megyek majd dolgozni a széllel szemben, mint a pasik a Delta főcímben.