Lábjegyzet

Kolléganőm szerint az interjú előtt látszott rajtam, hogy minden energiámat összpontosítom, bízok magamban és meg akarom változtatni az életemet. Nagyjából én irányítottam a beszélgetést, az őszinteségem és humorom tetszett nekik, a személyiségemet akartam eladni, a tapasztalataim, képzettségem csak megfelelő körítést adtak. Első pillanattól megvolt az összhang köztünk (főleg a kedves sales manager úrral). Azt hiszem, hogy a pozitív kisugárzásom győzte meg őket.

Nem szabad feladni a 10. sikertelen interjú után sem, mert egyszer elérkezik a pillanat amikor a kudarcok után megtörténik amire vágyunk és a sok tapasztalattal a fejünkben jobb helyet találunk. Nem szabad arra gondolni, hogy az előzőek miért nem sikerültek. Élvezni is lehet ezeket a helyzeteket, új emberekkel ismerkedni, saját magunkat fényezni. Nekem nagyon sokat segített a coaching training, Pascalos üléseink, hogy elolvastam a "The four agreements" című könyvet, amit inkább használtam a személyes találkozón, mint a "Hogyan készüljünk fel egy interjúra?"-szerű cikkeket, amik szintén hasznosak, csak néha túl megmondják a tutit. Kötelező készülni. "If you fail to plan, you plan to fail". Vagyis, ha nem készülünk, azzal a kudarcunkat készítjük elő. Tudni kell válaszolni azokra a kérdésekre, hogy mik az erősségeink, mik a gyengeségeink, miért pont erre az állásra jelentkeztünk, miért akarunk eljönni a mostani helyünkről, hogyan oldottunk meg egy konkrét stresszes helyzetet/problémát egy kollégával, miért pont engem válasszanak, az adott állással/céggel kapcsolatos kérdésekkel készülni és az interjú végén megkérdezni, hogy mi lesz a következő lépés. Legtöbbször a "Meséljen magáról!"-lal kezdenek, a választ a megpályázott állással kell kapcsolatba hozni és inkább a szakmai életünkről, mint a kedvenc hobbinkról beszélni. A "Hol látja magát 5 év múlva?" kérdésre sem ajánlott azt válaszolni, hogy szülni szeretnék, én azt mondtam, hogy az új pozíciómban szeretném a lehető legjobb teljesítményt nyújtani először, konkrét karriertervem nincsen, de természetesen nyitott vagyok a cégnél adódó egyéb lehetőségekre. Állítólag 2 percesnél hosszabb monológot tartani nem ajánlott. Első találkozáskor pénzről ne kérdezzünk.

Kérdések feltevése különben is az egyik legjobb módszer az életünk tudatosabbá tételében. Ha pontosítjuk a kérdést, a válasz megtalálása is sokkal könnyebb lesz.

Keresztke halála napján tudtam meg a jó hírt, aki pont 15 éve halt meg szépen, csendben és Anyuci juttatta ezt eszembe. Kinéztem az ablakon, rámosolyogtam a felhőre és éreztem, hogy még mindig onnan segít engem. Látta, hogy most már elfáradtam és küldött a nevetéséből, bölcsességéből, szeretetéből.

Egyébként legszívesebben folyamatosan üvöltöznék az örömtől és a hatalmas kő lezuhanása miatt, amit eddig folyamatosan a hátamon hordtam. Manapság már olyan tüneteket produkálok, hogy a munkahelyre érve minden energiám kiszalad belőlem. Amikor elmondta a kedves manager az "Üdvözlünk a fedélzeten" köszöntést, mondtam neki, hogy üvöltözni fogok az örömtől, miután letettük a telefont. Szerencsére találtam 2 embert, akinek a nyakába is ugorhattam. Mintha egy börtönből szabadulnék 2 év és 8 hónap után. Az új helyen is biztosan lesznek kihívások, de biztos vagyok benne, hogy sokkal kellemesebbek és állok elébük. Már írom az 5 hét múlva esedékes búcsúlevelem. Nagyon stílusos leszek.

VÉGRE!!!

Végre vége a Mercedeses rémálomnak, most hozta a futár az új munkahelyemről a szerződést. Itt, Maastrichtban, a lakásomtól 5 percre, egy toronyépület 13. emeletén fogok dolgozni. A kilátás pazar, a fizu is és mindössze 38 órát fogok dolgozni hétfőtől péntekig. El sem hiszem, hogy végre megtörtént és kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy soha többé nem kell az éjszakáimat hangzavarban és álmatlanul töltenem, hogy eldobhatom az altatókat, hogy lesznek újra hétvégéim, hogy a randevúimat nem szerdára kell szerveznem, hogy előre tervezhetek, hogy nem hívhatnak bármikor a munkahelyemről, ha valaki megbetegszik, nem kell félévente új kollégát betanítanom, állandó hangzavarban dolgoznom, csak problémával telefonáló ügyfeleket hallgatni, felborult bioritmussal élni, kis vakondnak érezni magam a "normális" emberekhez képest és rájuk irigykedni.

Megdolgoztam érte, az interjún áramlott az energia, szinte az elejétől kezdve egyértelmű volt, hogy tetszünk egymásnak, csak a skype-os interjú bizonytalanított el egy kicsit az amerikai manager nénivel. Na de kit érdekel ez most már???

Újra fogok jógázni, indulhat a holland tanulás, talán táncolni is fogok, megyek majd holland tengerpartra sétálgatni, ahová egy kedves pasi ismerősöm már meg is invitált. Nagyon-nagyon fogom értékelni azt, amit eddig hiányolnom kellett a hollandiai életemből. 

Eszik

Szerdán jelenetet rendeztem, mert kimerült voltam és nem volt kedvem még jó pofát is vágni a tömény stresszhez. Talán még egy meeting is lesz belőle, ám, legyen. A földbedöngölésnél többet úgy sem fogok kapni, mivel a főnökömet nem érdekli a hiszti oka, hát még a problémáink megoldása. A múlt heti éjszakázás miatt nagyon fáradt voltam, aztán este a coaching közben elbőgtem magam szintén emiatt és mert egy rakás kakinak éreztem magam. De azért elmentünk szocializálódni kedves emberekkel, akik megjegyezték, hogy milyen fáradtnak tűnök. Az már gáz, ha ennyire látszik, pedig alapozó és szemem alatti fehérítő nélkül mostanában nem megyek sehová. Persze ezeket  a pillanatokat is meg lehet élni különlegesként, át lehet értelmezni őket, mint mindegyiket. Én azért kevesebb lelki és fizikai stresszre vágyom. Utánanéztem, ha én mondok fel, nem jár munkanélküli segély, ha kirúgnak, mindössze 3 hónapig kapnám... Szóval itt sincs azért kánaán. 

Aztán pár napja volt egy hirtelen bizonyosság érzetem, hogy menni fog ez, ki fogok "szabadulni" a mostani mókuskerékből. Nem tudom honnan jött az érzés, de nagyon jólesett.

Egy munkahelyi párocska "titokban" törölt a barátai közül a facebookon. A tréningen tanultak alapján ezt nem szabad magamra vennem, még ha nem is esik jól, mivel ez nem engem, hanem őket jellemzi. Mivel a fiú hajtott rám kb. 2 évig, gondolom az asszonyka parancsára törölt a kis papucs.

Egyik feladatom a következő Pascalos ülésig, hogy mindful, azaz tudatosan, teljes odafigyeléssel egyek minden nap egyszer 30 percig. Nekem, aki mindent be tud vágni 10 perc alatt és mindig multitaskol, ez komoly kihívást jelent és a 20. perc után már szuggerálni szoktam az órát. Nem szabad olvasni, internetezni, telefont nézegetni ill. bármi egyebet csinálni evés közben. Kezdem inkább várni ezeket a 30 perces szeánszokat, mert tudom, hogy élvezetesebb így az evés, jobban érzem az ízeket és többet kísérletezek velük, érzem, hogy mikor laktam jól, jobban megvizsgálom mit is rakok a bendőmbe. És tök jó gondolataim születnek közben.

A Hiatus-t imádom és mivel a mai zilált benti nap után sikerült fényterápia és 45 perc futás után megnyugodnom, a hangulatomat is kifejezi ez a számuk (és még mennyi jó van nekik):