Szövőszék

A sorsomat szövő asszonykák most már befejezhetnék a viccelődést és a folyamatos fejtörésokozást. Most, hogy megnyugodtam abban, hogy még egy évig itt maradok, itt keresek állást, coachnak képzem magam, aláírtam egy nagyon költségesen és nehezen felbontható lakásszerződést és várom, hogy beköltözhessek eddigi legjobb maastrichti zugomba, felhívott egy rotterdami ismerősöm, hogy lenne náluk egy állás. Valami németül-angolul beszélős ügyfélszolgálatos logisztikai... grrrrrrrr. Miért pont most? Miért nem néhány héttel korábban? Azt érzem, hogy a sok bonyodalom miatt nincs túl sok kedvem az egészhez, de lehet, hogy Rotterdamban van inkább a helyem egy normálisabb életstílust lehetővé tévő munkahelyen? S mivel mindent, azaz mindent meg lehet szokni, a mostani állással valahogy kibékültem és ha váltanék, inkább valami magasztosabbra, mint az ügyfélszolgálat, amit a coach-ommal talán ki is tudnánk találni hamarosan. És valljuk be, azért ragaszkodom már itt pár emberhez, a városhoz, az életemhez. De lehet, hogy pár hónap múlva sajnálni fogom ezt a lehetőséget, ha meg sem próbálom. Az is lehet, hogy Maastricht hiányozna és egy új környezetbe való beilleszkedéshez nem is tudom, hogy van-e kedvem. Meg már inkább férj kéne és egy nagyvárosban találok-e majd jó apajelöltet? A francba. Minek kell ennyi nehéz döntést hozni? Most légy okos, Domokos!

A hétvége csupa móka, kacagás, buli és karnevál volt.